Program


Kramer kontra Kramer

Kramer kontra Kramer

Avery Corman: Kramer kontra Kramer

Az Orlai Produkció előadása.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2014. június 28. szombat, 19:00

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”

A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben 2012-ben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által bemutatott előadás.

Ajánlatunk


Kökény Attila, Szenes Iván-díjas előadóművész és Rakonczai Viktor, Artisjus- és EMeRTon-díjas zeneszerző, zenei producer több mint egy évtizede alkotnak együtt. Közös munkájukat a közönség által is jól ismert és szeretett dalok fémjelzik, melyek ezen az estén is szerepet kapnak A meghitt hangulatú koncerten Kökény Attila érzelmekkel teli előadásmódja és Rakonczai Viktor kifinomult zenei kísérete különleges egységet alkot. Ez az este nem csupán egy koncert, hanem egy szívből jövő köszönet az édesanyáknak – egy elegáns, bensőséges zenei ajándék Anyák napjára.

Kovács Kati Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas előadóművész Anyák napja alkalmából Vácon ad ünnepi szimfonikus koncertet. Legismertebb dalai szimfonikus hangszerelésben, meghitt és emelkedett hangulatban csendülnek fel. A Művésznőt saját zenekara mellett a Monarchia Szimfonikus Zenekar kíséri. Lepjük meg együtt az édesanyákat egy felejthetetlen zenei élménnyel!

Ajánló


Koncz Zsuzsa Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas előadóművész a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Zenekaros koncertjén a legismertebb…

A színpadon két igazi kedvenc, a humor, a zene és a klasszikus operett varázsa! Egy este, ahol nosztalgia, nevetés és…

A színpadon két igazi kedvenc, a humor, a zene és a klasszikus operett varázsa! Egy este, ahol nosztalgia, nevetés és…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!