Dilettánsok

Dilettánsok

Gustave Flaubert 1821-ben született Rouen-ban.  A Bovaryné megjelenése után, 1856-ban pornográfia vádjával perbe fogták, ám a könyv hatalmas közönségsikert aratott. A teljes elismerést az Érzelmek iskolája hozta meg Flaubert-nek 1869-ben. Élete vége felé Flaubert így írt tanítványának, Maupassant-nak: „a földnek határai vannak, de az emberi butaság határtalan”. Erről szól az utolsó, befejezetlenül maradt, csak halála után 1881-ben megjelent regénye, a Bouvard és Pécuchet is.

GUSTAVE FLAUBERT LEVELEZÉSÉBŐL:
A könyvnek, amit írok, az lehetne az alcíme, hogy „Az emberi butaság enciklopédiája”. Emberpróbáló vállalkozás, a téma teljesen magába szippantott. (1879. február)
Hullámokban tör rám a fojtogató gyűlölet korom hülyesége ellen. A szar föltolul a számba, és bennreked, mint egy kizáródott sérvben. De magamban tartom, összedolgozom, kemény masszává gyúrom, hogy úgy bekenjem vele a 19. századot, ahogy az indiai pagodák falát kenik be tehéntrágyával. (1855. szeptember)
Ha megírom ezt a könyvet, száműzni fognak Franciaországból és Európából! (1863. április)
Azt kérdi tőlem, drága barátom, nem rettent-e el, hogy az emberi butaság nőttön-nő, amikor én pont azt akarom megmutatni és leírni, hogy már most milyen nagy. Csak ennyit próbál mondani a maga barátja. A társadalomnak az a feladata, hogy visszaszorítsa, mert kiirtani úgysem lehet. Mindeközben egy dolgot tehetünk: jól kivesézzük. (1874. június)

MAUPASSANT A BOUVARD ÉS PÉCUCHET-RŐL:
…És ha már a mitológiai hasonlatoknál tartok, a Bouvard és Pécuchet-ről is eszembe jutott egy. Sziszüphosz mítoszát látom benne: két modern polgár Sziszüphosz görgeti fölfelé a megértés kövét a tudás hegyén, és a kő minduntalan visszahull a hegy lábához. De Sziszüphosszal ellentétben ők a végén fújtatva, kimerülten megállnak, hátat fordítanak a hegynek, és ráülnek a sziklára.