Program


Csíksomlyói Magyar Passió

Csíksomlyói Magyar Passió

Csíksomlyói Magyar Passió

A Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Evangélium Színház és a Forrás Színház közös produkciója.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2012. március 28. szerda, 18:00

Az 1751., az 1752., az 1759. és az 1766. évi Csíksomlyói misztériumok, valamint egy ismeretlen helyről származó passiójáték felhasználásával színpadra írta Katona Imre.

A passió szövegét kezdetben felolvassák a köznépnek a nevezetes egyházi ünnep, húsvét alkalmával. Később a templom falain belül a papok által párbeszédes formában előadva hallgatják a hívők. Majd amikor a színház játékossága már túlnő a templomi közegen, a dramatizált passiójáték kikerül a templom elé, aztán a vásártérre. A szöveget hallgató emberből pedig színháznéző, és sokszor (szín)játékos résztvevő válik. Az itt felhasznált nagypénteki misztériumok a maguk idejében igazi „népszínművek” voltak. Professzorok írták, gimnazisták és felső iskolások bevonásával adták elő őket, a csíki, a gyergyói és a Székelyföld távolabbi vidékeiről is odasereglő hallgatóság előtt, mely szövegek aztán a csíksomlyói ferences barátok lejegyzésében maradtak ránk.

Katona Imre különleges szertartásjátékában Krisztus passiója össznépi rituálé, amelyben egy színházi közösség kínokkal teli, ám felemelő alkotómunkájának részeként születik újjá a passió. A Csíksomlyói magyar passió a rendező, Pataki András koncepciója és dramaturgiai munkája nyomán jelentős módosuláson esett át: a végzések (jelenetek) közti morális közjátékok dalszövegekké alakultak, amelyekre Szarka Gyula (Ghymes együttes) szerzett a népénekek világát idéző modern hangzású zenét. Az orgonán és dobokon megszólaló dallamok és ritmusok a kortárs tánctechnikák invenciózus felhasználására ösztönözték Demcsák Ottó balettművészt, koreográfust.

Az előadás választ keres arra is, mi az ünnep szerepe az egyes ember és egy közösség életében, s vajon mi, mai nézők eljutottunk-e abba a kegyelmi állapotba („lesz még egyszer ünnep a világon”), amelyre Vörösmarty vén cigánya oly konok reménykedéssel várakozik.

Támogatók: Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Színházi Dolgozók Szakszervezete, Előadóművészi Jogvédő Iroda, Pro Professione Alapítvány, Forrás Kulturális Alapítvány, Magyarországi Unitárius Egyház, Duna Palota

Ajánlatunk


A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált, melyet 1966-ban ő nyert meg. A koncerten a legismertebb slágerek mellett ritkán hallott dalok is felcsendülnek, megidézve a magyar könnyűzene elmúlt hat évtizedének legszebb pillanatait.

A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált, melyet 1966-ban ő nyert meg. A koncerten a legismertebb slágerek mellett ritkán hallott dalok is felcsendülnek, megidézve a magyar könnyűzene elmúlt hat évtizedének legszebb pillanatait.

Mindenkinek vannak szokásai, de mikor válnak ezek függőséggé? Egy este, amely rólunk szól. Dr. Zacher Gábor őszintén, közérthetően és sok humorral beszél a mindennapjainkat érintő szenvedélyekről, legyen szó alkoholról, digitális eszközökről, munkáról vagy akár a stressz kezeléséről. Elgondolkodtató történetekkel, gyakorlati példákkal és hasznos felismerésekkel segít jobban megérteni a függőségek sokszor láthatatlan világát.

Ajánló


A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve…

A színpadon két igazi kedvenc, a humor, a zene és a klasszikus operett varázsa! Egy este, ahol nosztalgia, nevetés és…

A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával, valamint közreműködik a Monarchia együttes Vonósnégyese Schuster…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!